Írta: Tápai Tamás
2001-ben egy Fejér megyei községbe költöztünk. Nejemnek akkor még nem volt szüksége kerekesszékre, de mivel két bottal járt és a lépcsők nehezen leküzdhető akadálynak tűntek a falut körbejártam, hogy akadálymentesen lehet-e vásárolni illetve ügyet intézni.
Kezdtem a helyi patikában ahova négy-öt lépcsőfok vezetett.
– Jó napot kívánok! Szeretnék érdeklődni, hogy ha kerekesszékes, vagy két bottal közlekedő, nehezen mozgó vásárló jönne ide, hogyan tudna bemenni és kiváltani a receptet.
– Jó napot, igen volt már ilyen, de mi kimegyünk és elvesszük a receptet és segítünk.
– Köszönöm, de ha szeretne gyógyterméket vásárolni, akkor hogyan tudna?
– Akkor, megmondja, mit szeretne és kihozzuk.
– Igen ez rendben van és köszönöm is, de ha önállóan szeretne vásárolni, akkor nincs rá lehetőség? Mondjuk, lehetne rámpát kialakítani?
– Majd meglátjuk, mit tehetünk.
Igen elkészült a rámpa, kellő emelkedéssel kényelmesen leküzdhető, de az ajtók már olyan kilinccsel lettek ellátva, amit egészséges kézzel sem mindig lehet kinyitni, a bejárati és a szélfogó ajtók egymásra nyílnak, esélytelen kerekesszékkel bemenni.
Helyi közért, a bejárat magasított, két oldalról lépcsők vezetnek az ajtókig.
– Jó napot kívánok! Ha kerekesszékes, vagy babakocsis, vagy nehezen közlekedő vásárló jönne az hogyan tud ide bejönni?
– Sehogy, az megy a másik boltba.
Jött az egyszerű válasz és ezen nem volt mit tovább feszegetni. De ennek ellenére nemsokára mégis építettek rámpát, nem olyan szépet és kényelmeset, mint fentebb, de lehetőség adott lett. Azonban ezen kívül mást nem alakítottak át és a szélfogó és a bejárati ajtó itt is egymásra nyílik.
A helyi nagy ABC példásan akadálymentesített, automata ajtó, nagy helyek a polcok között, kedves kiszolgálók. Csak egy a bökkenő, a szélfogóban a szennyrács a burkolaton olyan távolságú résekkel készült, hogy a kerekesszék kis kereke pont becsúszik és a szék nem gurul tovább.
Önkormányzat… Itt nem érdeklődtem, mivel mint frissen beköltöző nem akartam ujjat húzni a hivatallal. Ide is több lépcsőfokon lehet felmenni és bejutni ügyet intézni. A kötelező akadálymentesítési programnak köszönhetően ide is készült rámpa. Kényelmes emelkedő, kétoldalt kapaszkodó, nem csúszó felület (mert nem jutott pénz a csempe burkolatra) amit télen a havas csúszós időben mindenki használ, így mindenképp van értelme. Ha kerekesszékkel érkezne valaki ügyet intézni, akkor az ajtóban meg is torpanna. Keskeny ajtó, amin csak a nagyon keskeny kerekesszék fér be, folyóson székek és egyéb a közlekedést akadályozó dolgok, az irodákba való bejutás igen körülményes.
A választások alkalmával számunkra kijelölt körzeti választási helyiségbe való bejutás szintén tortúra. Igaz, hogy csekély akadály leküzdése után bent lehettünk, igaz hátulról, nem a főbejáraton, de bent mindent át kellett pakolni, hogy ténylegesen a szavazhassunk.
Jeleztük is ezt és minden évben kértük az akadálymentes szavazás lehetőségét, de rendre csak a mozgó urnát tudták felajánlani. Végre azonban elérkezett az az idő is mikorra ténylegesen akadálymentes szavazókörzetbe tudtunk szavazni, sőt ehhez már semmilyen segítségre sem volt szükség.
Térségi okmányiroda. Időpont egyeztetéssel kezdődött a probléma, mert személyigazolvány és parkolási igazolvány cseréje vált szükségessé. Telefonos egyeztetés során azt az információt adták, hogy elég egy időpont és egyben a kettőt elintézik.
A kért időpontban meg is jelentünk a kijelölt irodában, illetve egy kis átrendezés után be is jutottunk. A pulton nejem átadta az okmányokat, majd problémás lett, hogy miért nincs két időpont kérve, hiszen két ügyet intézünk, igaz mind kettőt egy helyen, de más és más az ügymenet. Ezeket már nem a nejemnek mondták, hanem nekem, mintha és lennék az ügyfél gyámja, vagy nem lenne elég értelmi képessége a dolgok felfogásához. Szerencse, hogy egy ismerős is volt az irodában és vele próbáltam beszélgetni, hogy ott se legyek. Ennek ellenére csak nekem mondták a tenni valókat, megelégeltem és szóltam, hogy kerekesszékes és nem szellemi fogyatékos és ért mindent és kérem a nejemnek mondani a dolgokat.
Az ügymenet során fényképet is kellett készíteni, mely az amúgy sem tágas helyiség sarkában, külön fülkében történt volna. A behelyezett szék eltávolítása után is elég nehezen lehetett (segítség nélkül lehetetlen) bejutni. Mivel a koncepció szerint a bent lévő székre kellett volna ülni, aminek a magassága felfelé állítható, igya a kamerát nem lehetett át állítani az új pozícióhoz. A fénykép készítése ennek megfelelően sokadik próbálkozásra sikerült.
Az elkészült kép kísérő lapját alá kellett írni és még néhány nyomtatványt, ezért a fülkéből ki kellett kecmeregni. További papírok kitöltése után a parkolási kártya elkészítése következett, ami miatt a korábbi rendezkedést meg kellett ismételni. Közben más ügyfél is bejött ami miatt a helyiség kellemetlenül kicsi kezdett lenni és az ügyintéző továbbra is csak nekem mondta a tudnivalókat. Kértem, hogy ismételje el a nejemnek, mert ezek már őrá tartoznak.
Majdnem negyven perc után távoztunk kellemetlen élményekkel gazdagodva.
Helyi posta. Na ezt kell példának állítani minden akadálymentesítési program elé. Kényelmes emelkedésű rámpa, középen pihenő. Az ajtók önműködő, bent az ügyintéző pultok ülő magasságban kényelmesen elérhető. Néha az az érzésem, hogy kimondottan kerekesszékeseknek készült a posta. Dicséret illeti a kivitelezőt és a megrendelőt.
Körutamon csak a járásnehezítettség, vagyis a kerekesszékkel történő bejutást figyeltem mivel erre vagyok kihegyezve érintettségem okán.
Az indukciós hurkokat, Braille-írásos ismertetőket vagy jeltolmács igénybevételének lehetőségét nem néztem. Tudom, hogy ez is szükséges a teljesen akadálymentes világ kialakítása érdekében.